Nagyon korán keltem ma. Reggel Andy jött értem az új kocsijával és vitt eddzésre. Az eddző szokás szerint ordibált. A lányok potyogtak, véreztek, fuldokoltak a kimerültségtől. Napközben a tnárok írattak, diktáltak és kihasználták a diákok hangulat ingadozását és lelki labilitását. Olyasfajta lelki terrornak voltunk kitéve. A folyosókon (mint szokásszerint) ma isúgy sétáltam végig, hogy bámultak majd értem célba Andy szekrényénél és minden egyes szünetben önfeledten csókolóztunk amit a suliba járó többi lány nem nézett jó szemmel. Ebéd szünetekben megint később érkeztem, hogy a többi szurkoló ne lássa ahogy a barátaimmal ebédelek (imádom őket, de a gimi egy intézményesített hierarchia). A délutáni eddzést természetesen nem hagytam ki. Az öltözőbe direkt késve léptem be, hogy amint elmennek a többiek tudjak énekelni mint mindig. A mai nap mégis más volt. Reggel az ablakomat egy holló kopogtatta, suliba menet pedig láttam egy fekete macskát. Önmagában nem vagyok babonás de ez azért eléggé hátborzongató eleve. Nem?
Edzés után egyedül mentem haza. Már késő volt és a korai sötétedés miatt sötét is. Az utcán sétáltam és a telefonomat nyomkodtam amikor elkezdett fújni a szél. A házunk már nem volt messze, csupán pár saroknyira. Át índultam az út másik felére amikor hirtelen fény közelített hozzám. Jött egyre csak közelebb én meg teljesen lefagytam. Ott álltam az út közepén a sötétbben és egy autó száguldott felém. Egy duda, mégegy és csattt....
2016. október 10., hétfő
Október 22. - szerda
- Egy nagy rakás szerencsétlenség vagyok. Igen, jól hallottad - ordítottam Gerettnek.
Először is, asszem nem ezzel kellett volta kezdenem, de nem bírtam így leírtam. Mint mindig, ma is minden a suliban kezdődött. Beléptem az ajtón. Ez már nagy hiba volt. A suli újság riportere rohant oda hozzám. Kifaggatott mindenről ami történt. A tegnapiról. Tehát az egész suli tud róla. De miért is baj? Hiszen csak a legjobb barátomat látogattam meg. Azt a valakit, aki tegnap a barátom miatt törte el a lábát. Mellesleg Andy. Egész nap nem keresett. Ha nem egy asztalhoz ültünk volna, nem is kezdünk el beszélni. Talán jobb is lett volna.
-Szóval, tegnap a kórházban voltál.- törte meg a kettőnk közti kínos csendet.
- Igen. Tudod Mike eltörte a lábát. De mi is történt? - néztem rá a lehető legártatlanabbul, mintha semmiről sem tudnák, pedig teljesen képben voltam.
- Tudod Mike megpróbált felvágni a fantasztikus foci tehetségével és aztán belerúgott a kapuba. - úgy éreztem, mintha teljesen hülyének nézne. Annyira már ismerhetne, hogy engem nem lehet átverni. Én fölhúztam magam és elmentem az asztaltól. Andy fölugrott és utánam kiabált - Most mégis hová mész?
- Megnézem hátha van valami ami megtanít néha őszintének és kicsit kevésbé önzőnek lenni! - vágtam vissza és elrohantam.
Végig rohantam a folyosón. Mindenki susogott és röhögött. Klau elkapta a kezem de én futottam tovább egyenesen a WC-be. Lerogytam a hideg csempére és csak sírtam. Aztán valaki megfogta a vállam, majd leült mellém.
- Nem éri meg - csak ennyit mondott. Én felnéztem és láttam hogy Nesszi az. Nem hittem el hogy ő az. Nem tudtam, hogy hogy lehet valaki ennyire önzetlen, hogy csak a másik öröméért még a haragját is félre tudja tenni. - Nem haragszom rád. Igazából már nagyon rég nem. Nem tehetsz róla. Te csak egy báb vagy Percy eddző játékában. Andy-t meg felejtsd el. Állj föl és nézz a tüükörbe. - fölrántott és a tükör elé állított - Mit látsz? Én egy nagyon gyönyörű, okos, egyedi, magabiztos lányt.
- Akkor nem ugyanazt a tükröt nézzük - válaszoltam szipogva
- Ne hülyéskedj már. Mind tudjuk, hogy te vagy a legmenőbb, legszebb lány a suliban.
- De mi van, ha már nem akarok többé az lenni?
- Ezt most csak tühből mondod. Tudod jól, hogy mennyit jelent neked ez az életstílus, na meg Andy.
- Az utóbbiban már nem vagyok olyan biztos. - feleltem telljesen elkeseredve.
- Azt már rádbízom. De mos rendbeteszed magad majd kitolod a csodás cheeriosos popódat azon az ajtón úgy, mintha semmi sem történt volna. Oké?
- Te tényleg azt mondtad, hogy ,,popó''?
- Jézusom, hogy lehetsz ilyen?
- Te akartad, itt is vagyok. - ezzel a mondattal - mint színpadi kilépő- hagytam el a WC-t.
Ha csak ennyi lett volna mára, még jó is lett volna. De aztán jött a következő. Leültem a padomba. Mellettem ült Finn. Egy papírt nyújtott felém. Ez állt benne: Van egy perced? Reméltem hogy délutánra gondol és nem a szünetre. Így is volt. Együtt hagytuk el az épületet. Mindent elmeséltem neki arról, hogy mi is történt tegnap este és a mai nap.
- Mindig is tudtam, hogy Andy egy tuskó de hogy ennyire? - próbált egyetérteni
- Igen, de hát mit tudunk csinálni?
- Együtt maradtok? - tette föl a kérdést, ami miatt hirtelen rákvörös lettem
- Valószínűleg. Ezt az egészet nem értem. Mindig olyan rendes erre meg csak így lekezel és hazudik?
-Tipikus pasi baki. - vonta meg a vállát. - Azért drukkolok.
- Köszi
- Most mennem kell, de majd beszélünk.
- Oké! - intettem neki, ő pedig elment.
- Helló Szépség! Hol a szörnyeteged? - kérdezte egy nagyon ismerős hang. Vajon hol is hallhattam? Ja, persze. 16 éven keresztül a szomszéd szobában
- Gerett most nincs rád kedvem! - válaszoltam teljesen közömbösen
- Wow. Akkor tényleg nagy a baj! - jelentette ki majd a képembe vigyorgott
- Most komolyan. Néha igazán befoghatnád! - ráncoltam össze a homlokom majd elindultam a szobámba.
- Dobtak hugi? - kérdezte tőle nem éppen megszokott stílusában.
Abban a pillanatban megálltam. A szívem egyre hevesebben vert, A kezemet ökölbe szorítottam majd igyekeztem kifejezetten higgadtan megfordulni. Biztosíthatom hogy nem sikerült.
- Egy nagy rakás szerencsétlenség vagyok. Igen, jól hallottad - ordítottam Gerettnek.
És igen. Meg is jöttünk.
-Nem szégyen a bukás. Ahogy elnézlek így is jön másik. - mondta aztán
Én teljesen önkívületi állapotban épp a számat nyitottam volna amikor az arcomon egy könnycsepp gördült végig. Ezt látta Gerett is és bár elősször azt gondolta tényleg nem vészes a dolog most mégis rájött hogy csak egy emberre van szükségem. Az iker testvéremre. A összerogytam, majd egy pillanat múlva már a kezeimmel összekulcsolva a térdeimet ültem a földön. Abban a pillanatban abbahagyta a flegma menő srác szerepét és lehuppant mellém. Elmeséltem neki mindent ami történt. Ő tágra nyílt szemekkel figyelt majd amikor befejeztem, nem szólt semmit. Csak nézett.
-Na?
-Ez elképesztő. Mondjuk meg kell értened Andy-t is, mert...
-Mert miért is?
-Természetes hogy féltékeny. Egy hónapig csak vele voltál. Aztán hirtelen kibékülsz a barátaiddal és elkezded hanyagolni. Ha egy lányról lenne szó, megérti. Viszont Mike tehetséges, okos és jó sportoló ís egyben így ő a riválisának tekinti.
-Ez komoly?
-A legjobb haverom. Tudom mit érez, még ha nem is mondja.
-Köszi. Erre volt most szükségem.
-Sziv. De Andy nem tudhatja meg hogy elmondtam.
Bólintottam majd feltápászkodott és ott hagyott.
A lelkizés után már csak tanultam és mentem is aludni. Semmi másra nem vágytam, csak erre.
Először is, asszem nem ezzel kellett volta kezdenem, de nem bírtam így leírtam. Mint mindig, ma is minden a suliban kezdődött. Beléptem az ajtón. Ez már nagy hiba volt. A suli újság riportere rohant oda hozzám. Kifaggatott mindenről ami történt. A tegnapiról. Tehát az egész suli tud róla. De miért is baj? Hiszen csak a legjobb barátomat látogattam meg. Azt a valakit, aki tegnap a barátom miatt törte el a lábát. Mellesleg Andy. Egész nap nem keresett. Ha nem egy asztalhoz ültünk volna, nem is kezdünk el beszélni. Talán jobb is lett volna.
-Szóval, tegnap a kórházban voltál.- törte meg a kettőnk közti kínos csendet.
- Igen. Tudod Mike eltörte a lábát. De mi is történt? - néztem rá a lehető legártatlanabbul, mintha semmiről sem tudnák, pedig teljesen képben voltam.
- Tudod Mike megpróbált felvágni a fantasztikus foci tehetségével és aztán belerúgott a kapuba. - úgy éreztem, mintha teljesen hülyének nézne. Annyira már ismerhetne, hogy engem nem lehet átverni. Én fölhúztam magam és elmentem az asztaltól. Andy fölugrott és utánam kiabált - Most mégis hová mész?
- Megnézem hátha van valami ami megtanít néha őszintének és kicsit kevésbé önzőnek lenni! - vágtam vissza és elrohantam.
Végig rohantam a folyosón. Mindenki susogott és röhögött. Klau elkapta a kezem de én futottam tovább egyenesen a WC-be. Lerogytam a hideg csempére és csak sírtam. Aztán valaki megfogta a vállam, majd leült mellém.
- Nem éri meg - csak ennyit mondott. Én felnéztem és láttam hogy Nesszi az. Nem hittem el hogy ő az. Nem tudtam, hogy hogy lehet valaki ennyire önzetlen, hogy csak a másik öröméért még a haragját is félre tudja tenni. - Nem haragszom rád. Igazából már nagyon rég nem. Nem tehetsz róla. Te csak egy báb vagy Percy eddző játékában. Andy-t meg felejtsd el. Állj föl és nézz a tüükörbe. - fölrántott és a tükör elé állított - Mit látsz? Én egy nagyon gyönyörű, okos, egyedi, magabiztos lányt.
- Akkor nem ugyanazt a tükröt nézzük - válaszoltam szipogva
- Ne hülyéskedj már. Mind tudjuk, hogy te vagy a legmenőbb, legszebb lány a suliban.
- De mi van, ha már nem akarok többé az lenni?
- Ezt most csak tühből mondod. Tudod jól, hogy mennyit jelent neked ez az életstílus, na meg Andy.
- Az utóbbiban már nem vagyok olyan biztos. - feleltem telljesen elkeseredve.
- Azt már rádbízom. De mos rendbeteszed magad majd kitolod a csodás cheeriosos popódat azon az ajtón úgy, mintha semmi sem történt volna. Oké?
- Te tényleg azt mondtad, hogy ,,popó''?
- Jézusom, hogy lehetsz ilyen?
- Te akartad, itt is vagyok. - ezzel a mondattal - mint színpadi kilépő- hagytam el a WC-t.
Ha csak ennyi lett volna mára, még jó is lett volna. De aztán jött a következő. Leültem a padomba. Mellettem ült Finn. Egy papírt nyújtott felém. Ez állt benne: Van egy perced? Reméltem hogy délutánra gondol és nem a szünetre. Így is volt. Együtt hagytuk el az épületet. Mindent elmeséltem neki arról, hogy mi is történt tegnap este és a mai nap.
- Mindig is tudtam, hogy Andy egy tuskó de hogy ennyire? - próbált egyetérteni
- Igen, de hát mit tudunk csinálni?
- Együtt maradtok? - tette föl a kérdést, ami miatt hirtelen rákvörös lettem
- Valószínűleg. Ezt az egészet nem értem. Mindig olyan rendes erre meg csak így lekezel és hazudik?
-Tipikus pasi baki. - vonta meg a vállát. - Azért drukkolok.
- Köszi
- Most mennem kell, de majd beszélünk.
- Oké! - intettem neki, ő pedig elment.
- Helló Szépség! Hol a szörnyeteged? - kérdezte egy nagyon ismerős hang. Vajon hol is hallhattam? Ja, persze. 16 éven keresztül a szomszéd szobában
- Gerett most nincs rád kedvem! - válaszoltam teljesen közömbösen
- Wow. Akkor tényleg nagy a baj! - jelentette ki majd a képembe vigyorgott
- Most komolyan. Néha igazán befoghatnád! - ráncoltam össze a homlokom majd elindultam a szobámba.
- Dobtak hugi? - kérdezte tőle nem éppen megszokott stílusában.
Abban a pillanatban megálltam. A szívem egyre hevesebben vert, A kezemet ökölbe szorítottam majd igyekeztem kifejezetten higgadtan megfordulni. Biztosíthatom hogy nem sikerült.
- Egy nagy rakás szerencsétlenség vagyok. Igen, jól hallottad - ordítottam Gerettnek.
És igen. Meg is jöttünk.
-Nem szégyen a bukás. Ahogy elnézlek így is jön másik. - mondta aztán
Én teljesen önkívületi állapotban épp a számat nyitottam volna amikor az arcomon egy könnycsepp gördült végig. Ezt látta Gerett is és bár elősször azt gondolta tényleg nem vészes a dolog most mégis rájött hogy csak egy emberre van szükségem. Az iker testvéremre. A összerogytam, majd egy pillanat múlva már a kezeimmel összekulcsolva a térdeimet ültem a földön. Abban a pillanatban abbahagyta a flegma menő srác szerepét és lehuppant mellém. Elmeséltem neki mindent ami történt. Ő tágra nyílt szemekkel figyelt majd amikor befejeztem, nem szólt semmit. Csak nézett.
-Na?
-Ez elképesztő. Mondjuk meg kell értened Andy-t is, mert...
-Mert miért is?
-Természetes hogy féltékeny. Egy hónapig csak vele voltál. Aztán hirtelen kibékülsz a barátaiddal és elkezded hanyagolni. Ha egy lányról lenne szó, megérti. Viszont Mike tehetséges, okos és jó sportoló ís egyben így ő a riválisának tekinti.
-Ez komoly?
-A legjobb haverom. Tudom mit érez, még ha nem is mondja.
-Köszi. Erre volt most szükségem.
-Sziv. De Andy nem tudhatja meg hogy elmondtam.
Bólintottam majd feltápászkodott és ott hagyott.
A lelkizés után már csak tanultam és mentem is aludni. Semmi másra nem vágytam, csak erre.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)