- Egy nagy rakás szerencsétlenség vagyok. Igen, jól hallottad - ordítottam Gerettnek.
Először is, asszem nem ezzel kellett volta kezdenem, de nem bírtam így leírtam. Mint mindig, ma is minden a suliban kezdődött. Beléptem az ajtón. Ez már nagy hiba volt. A suli újság riportere rohant oda hozzám. Kifaggatott mindenről ami történt. A tegnapiról. Tehát az egész suli tud róla. De miért is baj? Hiszen csak a legjobb barátomat látogattam meg. Azt a valakit, aki tegnap a barátom miatt törte el a lábát. Mellesleg Andy. Egész nap nem keresett. Ha nem egy asztalhoz ültünk volna, nem is kezdünk el beszélni. Talán jobb is lett volna.
-Szóval, tegnap a kórházban voltál.- törte meg a kettőnk közti kínos csendet.
- Igen. Tudod Mike eltörte a lábát. De mi is történt? - néztem rá a lehető legártatlanabbul, mintha semmiről sem tudnák, pedig teljesen képben voltam.
- Tudod Mike megpróbált felvágni a fantasztikus foci tehetségével és aztán belerúgott a kapuba. - úgy éreztem, mintha teljesen hülyének nézne. Annyira már ismerhetne, hogy engem nem lehet átverni. Én fölhúztam magam és elmentem az asztaltól. Andy fölugrott és utánam kiabált - Most mégis hová mész?
- Megnézem hátha van valami ami megtanít néha őszintének és kicsit kevésbé önzőnek lenni! - vágtam vissza és elrohantam.
Végig rohantam a folyosón. Mindenki susogott és röhögött. Klau elkapta a kezem de én futottam tovább egyenesen a WC-be. Lerogytam a hideg csempére és csak sírtam. Aztán valaki megfogta a vállam, majd leült mellém.
- Nem éri meg - csak ennyit mondott. Én felnéztem és láttam hogy Nesszi az. Nem hittem el hogy ő az. Nem tudtam, hogy hogy lehet valaki ennyire önzetlen, hogy csak a másik öröméért még a haragját is félre tudja tenni. - Nem haragszom rád. Igazából már nagyon rég nem. Nem tehetsz róla. Te csak egy báb vagy Percy eddző játékában. Andy-t meg felejtsd el. Állj föl és nézz a tüükörbe. - fölrántott és a tükör elé állított - Mit látsz? Én egy nagyon gyönyörű, okos, egyedi, magabiztos lányt.
- Akkor nem ugyanazt a tükröt nézzük - válaszoltam szipogva
- Ne hülyéskedj már. Mind tudjuk, hogy te vagy a legmenőbb, legszebb lány a suliban.
- De mi van, ha már nem akarok többé az lenni?
- Ezt most csak tühből mondod. Tudod jól, hogy mennyit jelent neked ez az életstílus, na meg Andy.
- Az utóbbiban már nem vagyok olyan biztos. - feleltem telljesen elkeseredve.
- Azt már rádbízom. De mos rendbeteszed magad majd kitolod a csodás cheeriosos popódat azon az ajtón úgy, mintha semmi sem történt volna. Oké?
- Te tényleg azt mondtad, hogy ,,popó''?
- Jézusom, hogy lehetsz ilyen?
- Te akartad, itt is vagyok. - ezzel a mondattal - mint színpadi kilépő- hagytam el a WC-t.
Ha csak ennyi lett volna mára, még jó is lett volna. De aztán jött a következő. Leültem a padomba. Mellettem ült Finn. Egy papírt nyújtott felém. Ez állt benne: Van egy perced? Reméltem hogy délutánra gondol és nem a szünetre. Így is volt. Együtt hagytuk el az épületet. Mindent elmeséltem neki arról, hogy mi is történt tegnap este és a mai nap.
- Mindig is tudtam, hogy Andy egy tuskó de hogy ennyire? - próbált egyetérteni
- Igen, de hát mit tudunk csinálni?
- Együtt maradtok? - tette föl a kérdést, ami miatt hirtelen rákvörös lettem
- Valószínűleg. Ezt az egészet nem értem. Mindig olyan rendes erre meg csak így lekezel és hazudik?
-Tipikus pasi baki. - vonta meg a vállát. - Azért drukkolok.
- Köszi
- Most mennem kell, de majd beszélünk.
- Oké! - intettem neki, ő pedig elment.
- Helló Szépség! Hol a szörnyeteged? - kérdezte egy nagyon ismerős hang. Vajon hol is hallhattam? Ja, persze. 16 éven keresztül a szomszéd szobában
- Gerett most nincs rád kedvem! - válaszoltam teljesen közömbösen
- Wow. Akkor tényleg nagy a baj! - jelentette ki majd a képembe vigyorgott
- Most komolyan. Néha igazán befoghatnád! - ráncoltam össze a homlokom majd elindultam a szobámba.
- Dobtak hugi? - kérdezte tőle nem éppen megszokott stílusában.
Abban a pillanatban megálltam. A szívem egyre hevesebben vert, A kezemet ökölbe szorítottam majd igyekeztem kifejezetten higgadtan megfordulni. Biztosíthatom hogy nem sikerült.
- Egy nagy rakás szerencsétlenség vagyok. Igen, jól hallottad - ordítottam Gerettnek.
És igen. Meg is jöttünk.
-Nem szégyen a bukás. Ahogy elnézlek így is jön másik. - mondta aztán
Én teljesen önkívületi állapotban épp a számat nyitottam volna amikor az arcomon egy könnycsepp gördült végig. Ezt látta Gerett is és bár elősször azt gondolta tényleg nem vészes a dolog most mégis rájött hogy csak egy emberre van szükségem. Az iker testvéremre. A összerogytam, majd egy pillanat múlva már a kezeimmel összekulcsolva a térdeimet ültem a földön. Abban a pillanatban abbahagyta a flegma menő srác szerepét és lehuppant mellém. Elmeséltem neki mindent ami történt. Ő tágra nyílt szemekkel figyelt majd amikor befejeztem, nem szólt semmit. Csak nézett.
-Na?
-Ez elképesztő. Mondjuk meg kell értened Andy-t is, mert...
-Mert miért is?
-Természetes hogy féltékeny. Egy hónapig csak vele voltál. Aztán hirtelen kibékülsz a barátaiddal és elkezded hanyagolni. Ha egy lányról lenne szó, megérti. Viszont Mike tehetséges, okos és jó sportoló ís egyben így ő a riválisának tekinti.
-Ez komoly?
-A legjobb haverom. Tudom mit érez, még ha nem is mondja.
-Köszi. Erre volt most szükségem.
-Sziv. De Andy nem tudhatja meg hogy elmondtam.
Bólintottam majd feltápászkodott és ott hagyott.
A lelkizés után már csak tanultam és mentem is aludni. Semmi másra nem vágytam, csak erre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése