Október 20., hétfő

 Minden szem rám szegeződik. Meglepetten néznek rajtam végig. Ennek ellenére felemelt fejjel, egyenes háttal, és maximális büszkeséggel vonulok végig a folyosón. Elérkezek a szekrényemhez. Bepakolom a könyveimet, majd a szekrényemben tartott tükrömbe, majd megigazítom lófarkamat. El sem hiszem, amit látok. Mi lett velem? Ki lettem? Az lett belőlem amit egész életemben elleneztem és utáltam. Simán végigsétálok úgy a folyosón hogy elmegyek a legjobb barátom mellett minden szó nélkül. Látom a tekintetét. Nem szól semmit, csak néz. Megyek tovább. Ahogy megyek, egy ember csatlakozik hozzám. Ugyan olyan mint én. Nincs különbség. Ketten megyünk tovább ugyan olyan testtartással és magabiztossággal. Mintha miénk lenne a gimi. Ebéd szünetben még mindig ketten bemegyünk az ebédlőbe. Egy asztalnál ül Nesszi és néhány matek körös barátja. Ahogy odaérünk az asztalhoz hirtelen mindenki feláll Nesszi kivételével. Leülünk. Néhány velünk egyforma lány le akar ülni, de elküldjük. Mi vagyunk a kapitányok. A vezetők. Miután elmennek, Nesszi megszólal.
 -Nem unjátok még?
 -Nem.-feleljük szinkronban
 -Föltűnt, hogy amerre jártok mindenki engedelmeskedni akar nektek?
 -Nagyjából. Figyu, ezt ki kell használni. Csak így lehetek veled úgy, hogy önmagamat adhatom.-mondja Klau
 -Aha, értem. Kim, nem állsz szóba Mike-al, nem beszélsz nyilvánosság előtt Gerettel, aki lassan az egyik legmenőbb srác lesz önmagától.-mondta Nesszi, és bár akarta folytatni, félbeszakítottam
 -Megbeszéltem Gerettel, hogy amíg nem leszünk jó hatással egymás hírnevére, addig nem mutatkozunk sehol sem együtt testvér pár ként. Ezt ő is elfogadta, és jó ötletnek tartotta.
 -És mi van a zenével? Elveszett belőled? Az a dolog veszett volna el belőled, aminek hála alap suliban összebarátkoztunk és származásom ellenére is elfogadtál?
 -Imádom a zenét. Elvették tőlem és ezt mind tudjuk. Most ennek élek és bár nem szeretek annyira szurkolni, mint zenélni, de ez van és ezt elfogadtam. Tovább léptem és neked is ezt kellene tenned.-kiáltottam és felálltam az asztaltól.
 -Ne haragudj Nesszi! Egész életében azért küzdött, hogy más legyen és mégis beolvadt. Nem az a baj, hogy rád lenne mérges, szimplán idegileg ment tönkre és beleesett abba a hibába amibe a szurkoló lányok többsége beleesik. Sajnos én is beleestem-mondta Klau. Ezt azért hallottam mert nem volt messze az asztaltól a szemetes ahova a maradékot vittem.
 -Szabad tudni, hogy mi az a hiba, vagy ez ,,pom-pom titok''?
 -Persze. Csak a saját karrierjére, népszerűségére és magára koncentrál. De ami a legfőbb, bármiben engedelmeskedik az edzőnek, minden egyes aljas tervében segít neki és eközben mindenkit aki más a földbe tipor. Képzeld, még Rián is túlkerekedett, ez viszont nagy szó.
Ennyit hallottam, mert hívott az edző engem és Klaut is. Együtt mentünk az irodába.
 -Üljetek le!-szólalt meg nekünk háttal az edző. Leültünk és hallgattuk.-Van egy kis probléma. Néhány diák harcol a zenéért. Na most. Miért nem jó ez nekünk?
 -Szurkolók is küzdenének érte és kilépnének?
 -Pontosan. Ha kilépnek kevesebb az esélyünk a csúcson maradni, valamint ha összejön nekik és összetudnak valamilyen zenei programot hozni a suliban, akkor a mi költségvetésünk és szurkolóink tehetsége kellene nekik. Ezért kell nektek megszüntetni ebben a néhány diákban ezt a zene iránti imádatot. Ti feladatotok lesz. Értettük?-erre bólogatni kezdtünk-Oszolj!
Kimentünk az irodából. Mivel vége lett a tanításnak kimentem a suli elé és vártam a buszt. Talán tíz perce várhattam kint, amikor valaki megállt mellettem.
 -Kicsit megváltoztál!-szólt az illető. Nem néztem rá csak bámultam előre
 -Talán.-mondtam
 -Nem úgy volt hogy ezt ellenzed?-erre a kommentre már ránéztem. Andy volt
 -Igen, de sajnos megszűnt a legjobb dolog az életemben.-mondtam megenyhülten.
 -Nincs kedved buszozás helyett inkább sétálni egyet?
 -Felőlem.-mondtam szimplán, de közben örültem neki.
Ahogy sétáltunk egy csomó mindenről beszélgettünk. Aztán később azt vettem észre, hogy Andy megérinti a kezem és mivel nem húztam el és nem ellenkeztem, ezért megfogta. Nagyon jó érzés volt. Így mentünk egészen a házunkig. Ahogy odaértünk ő megállt és kivett egy kis dobozt a kabátzsebéből.
 -Kim lennél a barátnőm?-kérdezte őszintén. Nem tudtam válaszolni, annyira elállt a lélegzetem. Majd végül csak bólogatni kezdtem. Azzal odahajolt felém és.............megcsókolt!!! Andy, a suli egyik leghelyesebb sráca. Úgy éreztem, hogy a világ legszebb pillanata. Talán van mégis valami jó abban hogy szurkoló lettem? Amióta az vagyok sokkal jobban érdeklődik irántam. Miután befejeződött ez az idillikus állapot ő a fülembe súgta- Holnap!-amint ezt kimondta elengedte a kezem és elment. Én fölmentem a házunk előtti lépcsőn majd elkezdtem keressni a kulcsomat. Nem volt a táskámban. Benéztem az ajtónk ablakán. Ott volt kis szekrényen a fogas alatt. Csengettem, de senki sem nyitott ajtót, végül felhívtam aput, akiről kiderült, a konyhában  ül a bejárati ajtó mellett. Kinyitotta nekem az ajtót és felrohantam a szobámba. Gyorsan lefürödtem a végre elkészült fürdőszobámban, majd kimostam az egyenruhámat, hogy holnapra viselhető állapotban legyen. Ezután gyorsan megírtam a házimat és mentem aludni.