Egész éjjel csak egy dolgon tudtam agyalni, és az nem Andy és a hirtelen érdeklődése volt. Meglepő módon a zenei irányzat eltörlésének tervét próbáltam ki találni. Ha valaki azt mondja nekem, hogy ,,Figyelj! Egyszer még tönkre akarod tenni a jelenlegi barátaid életét és szenvedélyét!'', nem hiszek neki. Nem hittem el hogy képes lennék megtenni bármit is az egyetlen jó dolog ellen az életemben. De akkor még más volt az érték rendem. Visszavontam a felvételi kérvényemet a konzervatóriumból, még a magán zongora óráimról is kijelentkeztem. Úgy döntöttem, hogy nem ártana új szenvedélyt találni és megváltoztatni a fontossági sorrendet. Előtérbe került a szurkolás, Andy, Klau. Háttérbe Mike, Nesszi, Logan, ... Finn. És ami megszűnt: zene.
Ezzel a tudattal keltem föl. A hetekben megromlott a kapcsolatom Gerettel tehát nem volt aki rám ugrana csak úgy spontán hülyeségből. A fürdőszobán nem veszekedtünk többé, nem töltötte fel a tusfürdőt egy kis pálinka aromával. Őszintén ezek azért hiányoztak, még ha abban a pillanatban nem is örültem neki.
Kinyitottam a szekrényemet és megszokásból a farmerem után nyúltam. Gyorsan korrigáltam a miniszoknyára. Mivel már egyre hidegebb lett, elővettem a csapat logójával ellátott kabátot. Bepakoltam gyorsan a táskámba, összeraktam az edző cuccomat és már indultam is. A lépcső felé menet hirtelen megálltam Gerett szobája előtt. Akartam vele beszélni, mert legutóbb a szülinapján váltottunk két pár szót a ,,boldog szülinapot!''-on és a ,,Köszi''-n kívül. Végül a büszkeségem amit belénk vert az edző visszafogott. A suli előtt láttam Andy-t meg néhány srácot. Amint észre vett engem, odafutott hozzám és fölkapva megölelt. Miközben viszonoztam az ölelését a válla fölött láttam Mike-ot, Nesszi-t és Logan-t. Mindhárman elkeseredve és csalódottan igyekeztek figyelmen kívül hagyni a társaságunkat. Ahogy végignéztem rajtuk, valami nem stimmelt. Valaki hiányzott a csapatból, mégpedig Finn. Nem láttam tegnap se túl sokat a srácokkal, szóval lehet csak sok a dolga.
Andy bemutatott a haverjainak majd elindultunk befelé. Amint beértünk, hirtelen elkezdett mosolyogni és megfogta a kezem. Megértettem, hogy miről van szó, így én is (bár erőltetett) vigyort varázsoltam az arcomra. A szekrényemhez érve kipakoltam, és hallgattam Andy áradozását a készülő klipjéről. A szemem sarkából hirtelen megláttam Riát.Tudtam, hogy Ria oda van Andyért, ezért gyorsan cselekedtem. Én csak egy rövid csókot adtam neki, mire ő megfogta egyik kezével a derekam, a másikkal meg nekit ámaszkodott a szekrény sornak és visszacsókolt. A ,,színjátékom'' kedvéért igyekeztem nagyon beleélni magamat. Majd amikor már szinte fél perce csak egymáson lógtunk én eltoltam magamtól és a fülébe súgtam:
- Este nálunk tanulunk!
Ezzel kimásztam a kezei alól és még egyet odabiccentettem Riának, aki jó hogy nem sárgult el az irigységtől. Ezeket miért tettem? Ez nem jellemző rám. Nem válhatok olyanná mint Ria.
A terembe érve leültem a szokásos helyemre. Mellettem Nesszi ült mindig is. A barátnőm, akivel tegnap nagyon durván bántam. Gondoltam hogy megpróbálok kicsit enyhíteni a kínos szitun.
- Szia - néztem rá mosolyogva és reménykedtem a válaszban.
- Heló! Mi az, ilyenkor nem szégyellsz? - bámult rám mély gúnnyal a hangjában
- Sose szégyelltelek. És tudod mit? - kezdtem fölemelni a hangom, amit a tanárnő nem nézett jó szemmel.
- Mrs. North! Netán beszélgetni van kedve? - kérdezte a töri tanár kifejezetten mogorván.
- Elnézést tanár nő.
- Tudod te kitől kérj elnézést! - húzta savanyú mosolyra a száját. - Most ha megbocsájtasz... Folytatnám az órám. Ahogy azt reggel 9 óra 5-kor szoktam.
- Ma be is bizonyítom! - suttogtam Nesszinek, aki látszólag jól szórakozott az újdonsült ,,hírnévkiránynőn''. Hú, ezt még leírni is rossz, nem még hogy kimondani. Az óra végéig teljesenn máshol voltam mint ahol kellett volna. Azon agyaltam, hogy hogyan nézek majd Mike szemébe annyi minden után. Ő csalódott a legnagyobbat bennem. De ez még nagyon messze volt.
A folyosón feszengve mentem végig. Nemm éreztem magaménak a terepet. Valahogy nem a suliboxom felé mentem. 5 perces gyaloglás után (amiről azt semm tudtam, hova visz a lábam), Gerett szekrényéhez értem. Ahoz a fiúhoz, akinek a legközelebb kéne állnia hozzám, mégis a legtávolabbinak tűnt. Az ikremhez. Nyugodtan pakolászott, amíg meg nem szólítottam. Láttam ahogy megrezzen és elkapja őt a görcs.
- Hali. - köszönt vissza a lehető leglazábban
- Figyelj, nem kell elkerülnöd. - rezzenéstelen arcal meredt rám egy ideig, majd amire megfogalmaződott benne amit akar mondani megszólalt.
- Nem kell kiérdemelni, hogy kerüljelek. - ez az egy mondat gyomorgörcsöt váltott ki bennem. Tudtam mire gondolt. És azt is, hogy jogosan.
- Attól, hogy ez lett, még a testvéred vagyok - mutattam végig magamon, majd láttam hogy elhúzza a száját-, ezt el kell fogadnod.
- Oké. - OKÉ? mi az, hogy oké? néztem rá értetlenül, mire ő rá nem jellemző módon megragadta a derekam és jó szorosan átölelt. Rég nem éreztem már ilyet, de jól esett, hogy újra beszélünk.
Minden egyes óra elteltével egyre közelebb érkeztem az ebédszünethez, ám az egyik óra közepén a mentő szirénázása megtörte a nyugalmamat. Az egész osztály kivonult. A tornaterembe vitték a hordágyat, ami nagyon beinditotta a fantáziámat. Az órán épp az osztálytársaimnak volt tornaórájuk (csak a fiúknak). Nagyon megijjedtem. Reménykedtem benne, hogy nem Andy-vel történt valami. Szerencsére ez nem történt meg, de a másik félelmem beigazolódott. Mike-ot tolták ki a lábát fixálva. Nesszi és Logan mentek a mentősök után. Én is hirtelen rohanni kezdtem. Andy utánnam jött és próbált megállítani, de nem hagytam magam. Csak futottam a legjobb barátom után könnybe lábadt szemekkel. A barátom után, aki elájulva, vérző lábbal és fejjel fekszik a hordágyon. Ahogy behuppantunk a mentőbe elkezdték ellátni. Az ajtó ismét nyitódott és Finn csatlakozott hozzánk. Az autó elindult, egyenesen a kórház felé. Nesszi sírt és fogta mike kezét. Logan a hordágyra támaszkodott, Finn meg csak bámult a távolba. És mellette ültem én, aki semmit sem tudott semmiről. A kórházban az orvosok tájékoztattak minket, hogy megműtik a lábát. A műtét hat körül kezdődött és előreláthatólag 4 órás lesz. Nagyon féltem, de főleg azért, mert nem tudtam mi történt. A műtő ajtaja mellett ültem, velem szemben Nesszi és Logan. A könnyeimmel küszködtem és írtam egy SMS-t anyunak, hogy itt maradok vele. Néhány perces gondolkodás után leült mellém Finn. Nem tudtam mit csináljak. Az elmúlt 3 hétben egy szót nem váltottunk. Ahogy telt az idő, folyamatosan elálmosodtam. Senkinek nem volt kedve beszélgetni, mindenki elmerült a gondolataiban. Alig telt el 5 perc, hirtelen elaludtam Finn vállán. Éreztem amikor nézett, és jól esett, ogy ügyelt rám. Biztonságban éreztem magam vele. Kezdtem ébredezni, de nem keltem föl. éreztem, ahogy Finn egy puszit nyom a homlokomra. Abban a pillanatban melegség töltött el. Már csak a műtőajtó csapódása zökkentett ki. Ahogy becsapódott az orvosok után, mind a négyen egyszerre álltunk fel és mentünk a kórterembe. Már fél egy is lehetett, amikor fölébresztették őt.
- Mike! - visítottam el magam, miközben kitört belőlem a sírás.- Mi történt? Tudod mennyire aggódtam miattad?
- Örülök, hogy érdekel, mi van velem. - húzta erőtlen mosolyra a száját - Hogy-hogy nem a pasiddal tanulsz?
- Fontossági sorrend! - ahogy kimondtam, ahogy bírt átölelt - Soha többé ne váljunk szét. Oké? Még ha nem is vagyok az mint rég, mig mindig szeretlek titeket! - cimkéztem oda a többieknek is. Nesszi sértődve végigmért majd kirohant a kórteremből. Hírtelen csend lett. Senki sem szólt semmit, csak a neon cső hangját lehetett hallani. Ekkor jöttem rá, mennyit is jelentenek nekem azok az emberek, akiket leszeréltem egy halom csillámos szalagra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése